2019. október 29., kedd

Helena 1. Fénytörés fülszöveg, előrendelés


A ​tizennyolc éves Helena egy szörnyeteggel osztozik az életén – árván, magányosan járja Oregon állam vidékét, tehetetlen áldozatok után kutatva. Ám az nem szerepelt a tervei közt, hogy egy súlyos baleset után titokzatos helyen ébred: három testvér otthonába kerül, ahonnét nem szabadul egykönnyen. Hisz ezen a különös helyen a lányt csapdába ejtő szörny napról napra csendesedik. Helena végre önmaga lehet. Meg kell tanulnia bízni, ha újra akarja kezdeni az életét a furcsa Raven-családban.
Jennifer, a legidősebb testvér elismert orvos, aki gyanakvásával sakkban tartja az elvadult lányt. Jet, a tizenöt éves könyvmoly kíváncsisággal és barátsággal közelít felé. És ott van Jeremy, az idősebb fiú, aki jóvá akarja tenni a balesetet és aki naiv vonzalmat érez a lány iránt. Helena előtt varázslatos, ismeretlen világ tárul fel, ahogy egyre közelebb kerül a fiúhoz: évszázadokra visszanyúló, furcsa titkok kerülnek a felszínre. Ám hiába a szerelem, amit Helena életében először érez igaznak, a veszélyes titkok kettészakíthatják a családot. És mindeközben a mélyre temetett szörny csak a megfelelő pillanatra vár…



Várható megjelenés: november közepe
Előrendelhető a Gabo.hu-n: bit.ly/fenytoresgabo
Gyertek a Facebook-csoportunkba beszélgetni! :) 

Dóra xx

2019. október 24., csütörtök

Fénytörés, újjászületés, karácsony



Sokan írtátok és mondtátok nekem, hogy kíváncsiak vagytok az első regényemre, az első sorozatomra. Az utóbbi években nem egyszer eljátszottam a gondolattal, mi lenne a 17 évesen írt kéziratommal, mi lenne a Fénytörésből, ha ma kezdenék neki, ha átdolgoznám. Aztán egyre szaporodtak a jelek, és úgy voltam vele, kísérletezni és próbálkozni csak szabad... És miközben szépen haladtam vele, Yoda mester hangja befészkelte magát a fejembe, és már-már idegesítően igazul azt bölcselkedte: Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!

Szóval teljes gőzzel nekiveselkedtem: szétszedtem, össze-visszavagdostam, meghúztam, írtam hozzá, átgyúrtam, új szívet kapott, amit beindítottam. Így lett a Fénytörés. Az új verzió, a saját nevemen, szépséges megújult külsővel, újjászületett gyerekként. Most már csak rátok vár – és ha szerettétek a Bolyongó misztikus-pogányos vonalát, a természetben játszódó jeleneteket meg a kicsit darkosabb múlt-szálat, akkor van egy olyan érzésem, hogy a Fénytörést is szeretni fogjátok. Sokan írtátok, hogy a Bolyongóról először azt hittétek, fantasy. Íme, a Fénytörés, a Helena-trilógia első része: ő ízig-vérig ifjúsági romantikus fantasy. November végén-december elején már a könyvesboltokban találjátok!



További részletek és előrendelési infók hamarosan a Facebookon és az Instán! :)


2018. december 31., hétfő

2018, te bolyongó hibrid szörnyeteg


Egyedül szilveszterezni ÉR. Megfőztem a kedvenc kajámat, kiöntve egy tálba a ropogtatós-sós izék, üvöltő zene, mindjárt nekiállok sorozatozni, de előbb megírom ezt a bejegyzést, éjjel pedig majd átírom magam az új évbe - ez már hagyomány nálam. Na, de előbb lássuk ezt a 2018 nevű szörnyeteget.

Jó cucc ez a Bullet Journal. Szabadon hagytam egy oldalt minden hónap kezdetén, ahová feljegyeztem a fontosabb, szuper emlékeket. Nem, a szarokat nem írtam fel, azok úgyis mély nyomokat hagytak a tudatomban meg a lelkemben, szóval úgy voltam vele, csalhatok picit úgy, hogy csak és kizárólag a jó emlékeket írom fel.

Szóval az év első negyede kicsit kiesett nekem, mert a Bolyongón dolgoztam, és tettem ezt egy olyan időszakban, ami cseppet sem volt könnyű. Abban a március közepi húsz centis havas időszakban egyik reggel úgy néztem bele a tükörbe, hogy nagyon meglepődtem - volt egy kemény felismerésem, méghozzá az, hogy felnőttem. Nem kell ezt túl komolyan venni, csak annyi történt, hogy megkomolyodtam abban az időszakban, amíg a Bolyongó kéziratán dolgoztam; kicsit beesettebbnek láttam az arcom és felnőttesebbnek a tekintetem, mint, mondjuk 2017 végén. Nehezebben tudtam már mosolyogni és nevetni, és tisztában vagyok vele, hogy ez a Bolyongóra is rányomta bélyegét. Mondjuk, alapból komolyabb és keményebb témát választottam, már 2017 nyarán tudtam, hogy erről fogok írni, csak a hangnem nem volt még tiszta. Eleve egy fiú hangján kellett írnom, amit elképesztően élveztem, de ne tudjátok meg, mennyire furcsa érzés észrevenni magadon, hogy már nem csúsznak olyan könnyedén a viccelődős párbeszédek, mint pár évvel ezelőtt. Sajnáltam ezt nagyon. Mégis ki akartam hozni belőle valami olyasmit, amivel meg tudom ugrani a Tükörlelkek mércéjét, felülszárnyalni azt. Norbi történetét nem volt egyszerű elmesélni, de úgy gondolom, jót tett nekem, hogy megírtam ezt a könyvet, több lettem általa. Mintha egymástól tanultunk volna Norbival írás közben. Szerettem őt írni, akkor is, ha nehéz volt.

Júniusban elérkezett a megjelenés és a Bolyongó turné, ami megint csak kettősre sikeredett: mert hát miért is ne akkor legyek vírusos beteg, amikor végre összejött, hogy eljuthatok hat városba is dedikálni egy miniturné keretén belül? Sírva röhögős ez már így visszagondolva. Amiért abszolút megérte, az TI vagytok, drága cukormókusaim, akikkel találkoztam a nyáron. Nem is tudom, hol lennék nélkületek, de ezt már jó párszor elmondtam. Mindig el fogom mondani: felemelő érzés, amikor valaki a könyvedet szorongatva, óvatosan, megszeppenve figyelget a távolból, hogy odaléphet-e már a dedikáló asztalhoz? Gyertek, drágáim, futva, tárt karokkal, és ölelkezzünk össze! Előttem nem kell szégyenlősködni, az tuti. Ugyanannyira örülünk egymásnak, legalábbis szeretném ezt hinni.

Amikor ti a Bolyongóval ismerkedtetek, én már a következő kéziratot terveztem, amiből már meg is írtam valamennyit, de tudjátok, milyen szemét vagyok, semmit nem árulok el róla, még megjelenési dátumot sem, mert ahhoz előbb el kell készülnöm vele. Lepényevés sorrendje, ugyebár.

Az év második felében már volt egy kis időm arra, hogy néha kitomboljam magam, ez kezdődött egy csodás Paddy and the Rats koncerttel a Bajai Halfőzőn még nyáron, aztán volt egy Brains, egy USEME, amiből így év vége felé még egy becsúszott, és ne feledkezzünk el a Budapest Parkos Hiperkarmáról sem meg az egyszálgitáros Bérczesi Robi-estről, mert az mégis csak felejthetetlen élmény volt.

Olvasás szempontból harminc könyv sikerült ebben az évben, amivel nem vagyok teljesen elégedett, jó lenne, ha több időm jutna az olvasásra. Szeretnék tanulni a nagyoktól, fejlődni csak így lehet az írás mellett.

Egyébként az év vége elég szép lett, annak ellenére, hogy az ősz katasztrofálisra sikeredett egy-két betegség miatt. Decemberre viszont megérkezett a Tükörlelkek első részének harmadik kiadása a könyvesboltokba, amit még mindig nehéz elhinni, de itt is még egyszer megköszönöm nektek, hogy ennyire szeretitek a sorozatot! Remélem, sokaknak még időben odaért a fa alá a kis kékség.

Ezen kívül bekerültem a december 14-én megjelent Élet és Irodalomba, ahol Gajdó Ágnes méltatta a Bolyongót, ami fontos mérföldkő számomra, nagyon örültem neki.

Aztán, év vége felé még kicsit megleptem magamat azzal, hogy spontán felvettem egy YouTube-ra szánt videót, ami nagyjából a Bolyongó megjelenése óta tervben volt, csak tudjátok, mikor jutottam el odáig... Hát, most. Aki még nem látta, parancsoljon:



Egyébként azt hiszem, ha egy jelszóval, kulcsszóval kellene illetnem az elmúlt évet, akkor azt választanám, hogy: türelem. Nagyon sok szempontból. Az univerzum játszik picit velem, olyan helyzeteket teremt, hogy tényleg sírva röhögős a dolog, gyerekek, de ilyenkor mindig azt mondom magamnak: ebből egyszer még nagyon jó könyv/jelenet lesz, nyugi! És így nagyjából megnyugszom, újra tudok nevetni magamon. Meg egy Punnany Massif-sor is gyakran jár a fejemben: "Ne vedd magad komolyan, okosítás hiába van, az én világomban vakot vezet a világtalan." Mert a bizonyítási vágy és az érzés, hogy még mindig nem vagyok elég jó, örökös visszatérő elem az életem cselekményében.

Kicsit mintha felrázódtam volna így év végére, kezdenek rendbe jönni az őszről visszamaradt hülyeségeim. Közben a remény is megcsillant a pesti utcákon, bár még nem szereztem be fehér sapkát, de kötelező listaelem januárra. Nagyjából tudom, hogy mit várok a jövő év első felétől, a második részére még csak TÜRELMESEN várok, el kell engednem a görcsös tervezgetést. Lehet, csak ne görcsösen. Várok valami nagy változásra, ami a levegőben lóg, és azért szurkolok, hogy ne rettenjen meg magától túlságosan ez a változás és higgye el magáról, hogy EZ JÓ LESZ ÍGY. Nem kell túlgondolni a dolgokat, csak egyszerűen csinálni - úgy sokkal előbb valóra válnak az álmok is. Hallod, Dóra, ezt most neked írom, oké?! Visszaolvashatod néha, nem fog fájni, jó?

Valakit elveszítettem, valakit visszakaptam, valaki még várat magára, ez ilyen hibrid dolog volt, ez a 2018. Mint az élet. Fúj, mekkora klisék. Fúj, de még mennyire, hogy igazak.

Adok új himnuszt 2019-nek, tessék, 2019, gyere, baby!


Béke, szeretet, napfényeső, rock n roll,
Dóra xx

2018. augusztus 20., hétfő

Tükörlelkek vs. Bolyongó


Sziasztok!

Közeledik a nyár vége. Lassan három hónapja, hogy megjelent a Bolyongó, lassan három hónappal ezelőtt volt, hogy végigturnéztuk a Könyvhetet Hajdú-Antal Zsuzsannával, három hónapja, hogy sokan örömet okoztatok nekem azzal, hogy találkoztunk személyesen is. Ebben az eltelt, pár hetes időszakban sok minden érlelődött bennem az írással kapcsolatban, és végül arra jutottam, hogy némi magyarázattal tartozom. Hű, ez furcsán hangzik. Maradjunk annyiban, hogy szerettem volna írni egy kicsit arról, miért lett olyan a Bolyongó, amilyen.

Kezdjük a szereplőknél. A tökéletes karaktereknél. Amilyeneket én nem tudok és nem is szeretnék írni. Számomra fontos, hogy a főhős (és nem csak a főhős) a történet indulásakor közel se legyen tökéletes. Legyen bunkó - mint Orsi. Legyen túlságosan maximalista és megalkuvó - mint Kriszti. Legyen túlságosan önfeláldozó és naiv - mint Norbi. Legyen kíméletlenül egyenes és minden lében kanál - mint Míra. Mert azt akarom, hogy fejlődjön, olyan szituációkba akarom keverni, amikből kénytelen tanulni, aminek hatására kénytelen csiszolódni, hisz mutasson nekem valaki egy átlagos tinit, aki megélt 16-17 telet/nyarat, és már tökéletesre csiszolt a személyisége. Mutasson nekem valaki olyan fiatal lányt vagy srácot, aki nem követ el hibákat. Aki nem mond vagy tesz néha olyan orbitális hülyeséget, hogy legszívesebben képen törölnéd érte. Számomra itt kezdődik a hitelesség - mert nem csak tinikorunkban hibázunk, ó, dehogy. Akkor még csak természetes, még meg is bocsátható. Számomra az lenne a megbocsáthatatlan, ha egy tökéletes, unalmas, mindig udvarias, mindig helyénvaló viselkedésű, felboruló-fejlődő hormonrendszerrel nem rendelkező tinédzser állna a történeteim középpontjában. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy megértem, ha valaki legszívesebben megtépné Orsit vagy Krisztit. Vagy Mírát.


Vagy Mírát... Na, és itt kezdődik a Bolyongóról való elmélkedésem. Sokan érzitek, hogy más, mint a Tükörlelkek. Valóban más, bár én inkább "több"-nek keresztelném át ezt a "mást". Keményebb lett. Kegyetlenebb. Aki ismer vagy ismeri az írásaimat, tudja, mennyire szeretek húsba vágóan valódi, életszerű, néha talán kicsit kínos dolgokról írni. Nem tudok már rózsaszín felhőcskékről írni, hisz sokat fejlődtem az elmúlt években, és ez kihat az írásomra, akár szeretném, akár nem. Ám szerintem ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ott kellene hagynom az ifjúsági műfajt - csak előnyömre válik, úgy hiszem. Számomra az ifjúsági kategória nem csak a szokásos tinigondokról szól, hanem mindarról, ami egy kamaszkorú emberrel megtörténhet. Az élet nem válogat, nem lehet mindenkinek tökéletes gyerekkora. És mennyire meglepődnénk... Sokkal gyakoribb a nem éppen tökéletes gyerekkor. Tudom, tudom, pont ezért akarunk elmerülni egy regényben, hogy belecsöppenhessünk a tökéletesbe, hisz menekülni szeretnénk. De az akkor nem regény. Ott nincs fejlődés, nincsenek hibák, sebek, traumák. Nincsenek küzdelmek, megpróbáltatások. Nincs együttérzés. Nincs tanulság.

A Tükörlelkekben is feszegettem a határokat, de a Bolyongó esetében kifejezetten megosztó regényt akartam írni. Telezsúfoltam megosztó témákkal, mert látni akartam, hogyan reagál erre a még-nem-felnőtt, de-már-nem-gyerek 12. C osztályközössége. Mit keres egy romantikus kamaszregényben náci téma? Hát ez az. Mit keres? Mindent. Mert ilyen az élet. Én se terveztem, hogy 15 éves koromban szeptemberben arra ülök le a földrajzteremben a szokásos helyemre, hogy a padra egy hatalmas horogkeresztet rajzoltak alkoholos filccel. Nekem akkor kezdenem kellett valamit azzal a látvánnyal. Szóljak a tanárnak? Ne szóljak? Jól van ez így? Mióta van itt? Miért pont itt van? Mit keres ez itt?


És miért is írok én egy vallásos, önfeláldozó modern vikingről? Úgy sem találkozol ilyennel, nehezen elképzelhető, hogy létezik olyan fiú, mint Szepes Norbi. Hmm... Meglepődnétek. A saját életem mozaikdarabkáit szövöm bele a regényeimbe. De hát ki az, aki nem ezt műveli? Abból építkezel, amilyen lapokat osztottak. Magyar kártyát kiskoromban sokat osztottak, nem véletlenül keveredett bele egy-két pakli a könyvbe.

Az 'Egy vallásos fiú és egy ateista lány szerelme' című témáról nagyjából 17 éves korom óta akarok írni, és nagyon örülök neki, hogy vártam vele. Nem voltam még elég érett hozzá, már ha van értelme ezt a szót használni. Még egy-két évvel ezelőtt se tudtam volna úgy megírni, ahogy most megírtam. Fogalmazhatunk úgy is, hogy most kellett megírnom, ez egy ilyen dolog.

Szóval a Bolyongó nem lett egy rózsaszín lányregény, mert nem olyannak akartam. Kicsit sokkolni szerettem volna az én drága olvasóimat - csak ne legyen uncsi, tudjátok. Bejött? Sokkolódtatok? Elgondolkoztatott? Az üzenetekből ítélve, amiket írtok nekem, valahol nagyon betalált a regény, valaki átkozza a nevemet a vége miatt, valaki nem számított erre az egészre. És ez nagyon is rendben van így, pontosan ezt szerettem volna: hogy mindenki mást gondoljon róla, mert mindannyian különbözünk. Más értékrenddel, más ízléssel, más ingerküszöbbel vagyunk megáldva. Mások vagyunk, egyediek vagyunk, csodásak vagyunk. A Tükörlelkeket pedig továbbra is egybehangzóan szeretitek. Pár hete újraolvastam a Tükörlelkek első részét - elképesztően tanulságos volt számomra. Szeretnék még több regényt írni, szeretném látni, mihez tudok még kezdeni az ifjúsági műfajjal, hisz úgy gondolom, kimeríthetetlen lehetőséghalmaz áll előttem, aminek mindig csak arra az egy titkos részecskéjére kell rátapintanom, amit az adott időben meg tudnék írni, meg kell írnom. Szóval nem tűnök el, számíthattok rám.

Tükörlelkek 3. nincs, nem is lesz. A Bolyongót szántam annak - nézzétek ezt el nekem. ;)

Béke, szeretet, napfényeső, rock n roll,

Dóra xx