2015. október 15., csütörtök

Liebster Award

Kaptam Esztertől, az Egy könyvfüggő vallomásai c. blog szerkesztőjétől egy kihívás-díj-féleséget, a Liebster Awardot, amit ezúton is köszönök neki! Ennek a dolognak elvileg az a lényege, hogy a blogger közösség tagjai kicsit személyesebb kérdésekre válaszoljanak és közelebbről is megismerhessük egymást, szóval nem is húzom az időt, íme.






A díj szabályai

Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!
Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!


10 dolog rólam

1. Fizikálisan rosszul leszek, ha nem iszok naponta legalább egy csésze zöld teát.
2. Félelmetesnek tartom a Spongyabob rajzfilmet.
3. Nem bírom elviselni, ha egy koncerten a körülöttem lévő emberek végig egy helyben állnak és szüntelenül fotóznak meg videóznak.
4. Az oviban piros lufi volt a jelem.
5. 11 éves korom óta vagyok szemüveges.
6. Mindig is szerettem a labdasportokat, éveken át kosaraztam, teniszeztem, majd röplabdáztam, de a focit nem szeretem, rettenetesen unom még nézni is.
7. Van vagy 100 könyvjelzőm, de mindig úgy jön ki a lépés, hogy hónapokig ugyanazt használom, vagy csupán egy zsepit.
8. Az egyetemen az amerikai major mellett majdnem filmelmélet minoron kötöttem ki, de végül szerkesztői ismeretek lett belőle.
9. Nagyon szeretek főzni, igazán kikapcsol.
10. Tinikoromban próbálkoztam a versírással, de 17 éves koromban inkább a próza felé húzott el a szívem, nem vagyok egy lírikus alkat.


A nekem feltett kérdések és a válaszaim

1. Melyik az az egy könyv, amit soha nem fogsz elfelejteni?

Valószínűleg a Harry Potter és a bölcsek köve, mert ennek köszönhetem, hogy anno gyerekkoromban beleszerelmesedtem a könyvek világába.

2. Szoktál más könyvesblogokat olvasgatni? Ha igen, melyek a kedvenceid?

Rendszeresen nem követek könyves blogokat, csak ha valami érdekességről olvashatok.

3. Van valami sablon, ami alapján felépíted a bejegyzéseidet?

Nem, elég spontán írogatok, de azért a tematikus cikkeim (pl. az írópalántáknak szóló írások) mindig kerek egészek, megtartom az elképzelt felépítést.

4. Szoktál valamit gyűjtögetni/jelölgetni a könyvekben? Például idézeteket, irodalmi utalásokat, stb.

Kis jelölőcetlit ragasztok az idézethez, amit később ki szeretnék írni, de vigyázok, hogy ne ragacsoljam össze a lapokat.

5. Melyik az a három könyv, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?

Elvinném magammal a Robinson Crusoe-t, hogy túlélési tippeket lessek el Defoe-tól, ha már egy lakatlan szigetre kerültem. A maradék két könyv helyett pedig inkább két üres noteszt/jegyzetfüzetet vinnék, hogy leírhassam a gondolataimat, megelőzve azt, hogy teljesen megőrüljek a nagy túlélésben.

6. Melyik könyvvel volt a legrosszabb élményed?

Nem szeretek negatívan hozzáállni a könyvekhez, kifejezetten rossz regényt még nem olvastam, de a Mire jó a rosszfiú? kikezdte a türelmemet, az biztos.

7. Gondolkoztál már azon, hogy más témában blogolj, mint a könyvek világa?

Anno elindítottam egy környezetvédelmi témájú blogot, de sajnos nem tudtam annyi időt szánni rá, amennyit szerettem volna, így egy év tengődés után bezártam.

8. Szerinted az olyan olvasók, akik egy nyereményjáték miatt kezdik el követni a blogodat, később be fognak még nézni?

Egy nyereményjáték során igyekszem olyan dolgokat kérni/kérdezni tőlük, ami felkeltheti az érdeklődésüket aziránt, miről is szól igazán a blogom, így remélem, hogy a legtöbben visszanéznek, ha nem is rendszeresen.

9. Ha egyszer törlődne a blogod az összes bejegyzéssel együtt, mit tennél?

A legtöbb bejegyzésem le van mentve a gépemre is, szóval újrakezdhetném a blogot.

10. Ha egy olyan embernek kéne könyvet ajánlanod, akiről nem tudsz semmit, melyik az a könyv, ami szerinted olyan jó, hogy mindenkinek tetszene, és azt ajánlanád neki?

Talán Rejtő Jenő egyik művét ajánlanám.


Az én kérdéseim


1. Melyik volt a kedvenc kötelező olvasmányod?
2. Történt már valamilyen komolyabb baleset valamelyik könyveddel? (Elázott, eltépődött, összefirkálták, stb...)
3. Szoktál idegen nyelven olvasni?
4. Volt már rá példa, hogy megszerettetted valakivel az olvasást? Mesélj róla!
5. Milyen hobbid van még az olvasáson kívül?
6. Hogy reagál a környezeted (ismerősök, rokonok, munkatársak) arra, hogy sokat olvasol?
7. Mikor kezdted el vezetni a blogodat?
8. Hány könyvet olvastál el eddig 2015-ben?
9. Van kedvenc kiadód?
10. Könyvesboltban vagy inkább online szeretsz könyveket vásárolni?


Végül a kiszemeltjeim

2015. október 4., vasárnap

Koncertbeszámoló: a Middlemist Red-jelenség


A nyár elején találkoztam először a Middlemist Red nevével, amikor az Index címlapsztoriként hozta le, hogy bizony van itt nekünk négy fiatal magyar srácunk, akik csupán 2012-ben alakultak, a legidősebb tagjuk csak 24 éves, de azt rebesgetik, nemzetközi színvonalat képviselnek, és mindenféle zenei versenyt megnyertek; ergo ők a fiatal magyar rockszcéna nagy reménységei. Elmentem az A38-as koncertjükre, hogy kiderítsem, miről is van itt szó.

Na jó, ez a méltatás nagyon csinosan hangzik, de mi lesz ha végig is hallgatom az első és eddigi egyetlen korongjukat, a Supersonic Overdrive-ot. Az lett, hogy bejött a dolog. Nyers, kiforratlan és mégis egyszerűségében jó, a pszichedelikus rockra kevésbé fogható hallgatóságnak talán kicsit unalmas, de kétségkívül egyedi, friss, üdítő, mindenképpen figyelemre méltó. Ám, mint azt tudjuk, egy új bandánál (a nem újaknál is, még akkor is, ha ezt az öregek hajlamosak elfelejteni) az igazi teszt az, hogy megfelelnek-e élőben, a közönség előtt.


Persze, hogy megfelelhetnek, ha a nyarat is végigturnézták a legnagyobb zenei fesztiválokat érintve. Ennek ellenére még csak most volt szerencsém először látni őket, október elején az A38-on. Az előzenekar a Panel Surfers volt, akik egy 8-10 dalból álló punkos, szörfös rock n’ rollos műsorral próbálták feltüzelni a közönséget. Miután lementek a színpadról, azonnal megkezdődött a Middlemist Red cuccának összeszerelése; már az is szimpatikus számomra, hogy igaz, voltak segítőik, de a banda tagjai maguk rakták helyre a felszerelést. Nem húzták az agyunkat, nem várakoztattak sokáig; amikor a vizes palackok is a helyükre kerültek és a színpadot lassanként ködbe vonó füst meghozta az elvarázsolt hangulatot, felvonult a Middlemist Red négy tagja.

Nincs egyszerű dolga annak, akinek mindössze egy EP-nyi meg egy albumnyi anyaga és ideje van arra, hogy meggyőzze és szórakoztassa a közönséget. Hát, engem bizony megvettek kilóra. Az egész koncertnek olyan a hangulata, mintha egy másik univerzumba repítettek volna el bennünket, ahol furcsamód a mai pszichedelikus rockzene és a The Beatles képes egy nyelvet beszélni. Hogy mindezt egy ilyen fiatal tagokból álló csapat hozta össze, egészen elképesztő. A hangzásvilág ahhoz hasonlítható, mintha fognánk a Led Zeppelint, a Muse-t, és a Kasabiant, összeráznánk őket, és visszamennénk a debütáló albumuk idejébe, amikor a tagok átlagéletkora nem több 22-nél. Egy élő show alatt már csak be kell öltöztetni őket tetőtől talpig feketébe, de bármennyire is azt várná az ember, hogy így emós hangulatot árasztanak magukból, tévedés. Képtelenség egyhelyben végigállni a koncertjüket, annyira fiatalos, friss, néhol húsbavágóan egyszerű és kemény, néhol légiesen finom, könnyed dallamokat csalnak ki a gitárokból.

Forrás: felonline.hu

Mondanám azt, hogy a csapat lelke az énekes-gitáros Nóvé Soma és Papp Dávid gitáros kettőse, de ez nem igaz, mert Deli Soma basszusgitár-játéka szintén üde és hangulatos harmóniákkal teli, nagyban hozzájárul az elvarázsolt atmoszférához, amit a banda zenéje teremt, és persze Ürögdi Ábel (dob) tökéletesen passzol ehhez az elvont hangzáshoz. Az egyes dalok alatt végigvonuló lassú, ámde erőteljes, már-már ősi szertartásos ütemekre emlékeztető dob, kiegészülve Soma basszusával valami egészen új értelmet ad a röviden, de hatásosan közbeékelt, visszafogott betéteknek.

Okosan építették fel a setlistet, egy-egy lassabb, melodikus darab után (Sundowner, Overseas) mindig felébresztettek minket egy igazán belevaló rockos dallal; nem mintha unatkoztunk volna. Amikor felcsendült az egyik nagy közönségkedvenc, az Alas, a csajok rögtön sikításrohamba kezdtek. A Single Switcheroonál pedig mindenki egy emberként énekelt és táncolt, mivel ez az a dal, amivel anno igazán megfogták a jó hallással rendelkező, egy kicsit is a zenéhez értő hallgatóságot. Egy The Black Angels feldolgozást is hallhattunk, a Don’t Play With Gunst. Le a kalappal Nóvé Soma előtt, aki viszonylag rövid idő alatt (amióta nagyobb közönség előtt koncerteznek) megtanulta, hogyan tartson szemkontaktust az embertömeggel, és habár a kötetlen kommunikációt a közönséggel még gyakorolni kell, azért Soma megdicsérte a szőke pultost, aki állítólag „az első pultos lány, aki kívülről tudja a szövegeinket”. Kedves gesztus volt, nem minden frontember vesz ilyet észre. Számomra a show egyik legemlékezetesebb része az volt, amikor a Black Lips alatt a srácok hangszereket cseréltek, és így nyomták le a punkos beütésű nótát. Jó ötlet, egy kicsit felrázza a hallgatóságot, meglepetésszerű, spontánnak tűnik, még ha előre lebeszélt elemről is van szó. Az utolsó előtti dal, az Aanimal abszolút kedvencemmé vált, és a közönség énekléséből és mozgásából ítélve nem voltam ezzel egyedül. A dal gerincét, mint a legtöbb darabnál, sejtelmesen felhangzó gitárjáték alkotja. Papp Dávid egyszerű, torzított hangokat szólaltat meg, nem cifrázza túl, mindig pontos marad, és ott durvul be, ahol kell, ezzel megadva a dalok ívesen hullámzó témáit. A sajnos rövidre sikeredett koncertet (mivel egyelőre nincs túl sok daluk) a visszatapsolás után a Multicoloured Drive zárta, egy igazán belevaló sláger. Ha a Single Switcheroo nem győzi meg az embert, ez a dal biztos sikert ér el. Díjnyertes videoklip készült hozzá, és bevallom őszintén, amikor először láttam a klipet és hallottam a dalt, nehezen hittem el, hogy itt magyar zenéről beszélünk.


Pedig ez az igazság, egy újabb fiatal banda tűnt fel a magyar rock színterén, és nagyon örülök neki, hogy vannak még olyan emberek, akik azzal foglalkoznak, hogy megtalálják az áradatban az igazi kincseket, kiemeljék a megszámlálhatatlan átlagzenekar csődületéből, és csiszolgatják-gondozzák őket. Kell az ilyen üde, friss vér a magyar zenébe, el kell hinni, hogy a fiatalok zsebében ott van valami nyers, romlatlan tehetség és egy lelkes vízió, amit – ha megvannak az eszközeik hozzá – szívesen eljuttatnának a szélesebb közönséghez. A Middlemist Red élő koncertje újabb bizonyíték volt erre. Ha valakinek van egy szabad órácskája, és ezek a srácok koncerteznek a környéken, egészen nyugodtan menjen el, nézze meg őket: egy elvarázsolt, alkoholmámorhoz hasonlító, bódítóan dallamos, fiatalosan lüktető élményt kap, amit nem felejt el egykönnyen.

DC xx